7.12.14

HELLÓ DECEMBER

Itt az év utolsó hónapja és hamarosan kopogtat a Karácsony! A december kezdetével pedig mi mást is lehetne csinálni, mint december Daily albumot. Ez lesz az első évem, hogy belefogok, de biztos, hogy nem az utolsó, mert imádok mindent ami a Karácsonnyal és az ünnepekkel kapcsolatos.
Nálam egy új projekt mindig az előző romjainak eltakarításával kezdődik. Tiszta rendes asztal és máris belekezdjetek valami újba. Sajnos hajlamos vagyok elveszni az ilyenkor felbukkanó freebie-kben és nyomtatható dolgokban, ezért kiadagoltam magamnak a hozzávalókat, így átlátható és hamar előkereshető minden, könnyebb a munka.

2 éve takargattam már az első December Napjai készletet. Annak idején még nem voltam felkészülve egy 'ekkora' lélegzetvételű alkotásra, fogalmam sem volt, hogy fogjak neki, így hát vártam és jól is tettem. Erre az évre, mikor ötlet és hozzávalók mind megvannak.
Nem fogok ragaszkodni az '1 nap-1 kép-1 sztori' történethez, mikor lesz miről, írok és mikor lesz mit, fotózom. Az új telefonommal már remek minőségű képeket tudok készíteni és észrevettem, hogy ezt könnyebben kapom elő, mikor valami témát meglátok. A fényképezőgép sok esetben olyan körülményes és nehézkes és olyan turistásan érzem magam, ha az utcán közlekedem vele.
A hónap első felében nem tervezünk semmit, ezért inkább olyan hangulatkeltő képek várhatóak az albumban, de aztán 17-én hazautazom, és ugyan az alkotás ekkor kicsit félretevődik majd, de sokkal több élmény és fénykép várható majd. Mikor visszaérkezem az év vége előtt, még lesz pár napom, hogy befejezzem a decemberem dokumentálását és még egy sikeres albummal zárjam az évet.
A borítót nehéz volt megálmodni, mert kicsit zavart, hogy pöttyös. De végül túlléptem rajta és nagyrészt letakartam ezzel-azzal.
A képeket, szöveget asztali nyomtatón nyomtattam. Hogy ne legyen azért olyan 'lapos' 2Ds jellegű az album, próbálom majd feltölteni az oldalakat fadíszekkel, washival és egyebekkel.
Rémesen sötétek ezek a téli délutánok és nemhogy elfogadható tónusú fotókat  képtelenség csinálni, de valahogy az alkotás se úgy megy, nem tudom olyan jól kombinálni a színeket a villanyfényben. Így általában hétközben csak nyomtatok és hétvégén rakom össze az oldalakat. Mint ahogy a mostani hétvégén is és íme az eddigi termés:









Felhasználtam:
We R Memory Keepers album és tasakok
Scrapfellow December Napjai készlet
Bo Bunny - Candy Cane Lane papírok
Ali Edwards wordartok
Just Jaimee -  Merry & Bright Wordbits

Boldog várakozást és készülődést mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Szia Kati! Gigitől találtam ide :)
    Tök jó, hogy nekiálltál, ahogy nézem, egy igazi decemberi project life album lesz. Nagyon bírom ezeket a négyzet alakú fotókat és kártyákat. A kommentek nagyon jók, a fotók is klasszak, nem is kell túlspilázni. És az is tetszik, hogy milyen határozott vagy! :) Rólad így ismeretlenül is biztosan tudom, hogy be fogod fejezni ezt az albumodat! ;)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, nagyon örülök Neked is, üdv a kitartani-próbáló kicsi csoportunkban! :)
    Nagyszerűen alakul az albumod, szépségesek az elrendezések, a színes-minimál, ha nevezhetem annak. Köszönöm, hogy jöttél, majd mutasd még a többit oldalt is, ahogy alakul!

    VálaszTörlés