22.2.13

DO WHAT YOU CAN

Keveset ültem PS elé mostanság, többet volt könyv a kezemben, de már kezdődnek az elvonási tüneteim, úgyhogy scrap lesz a hétvégi program, már érzem ;)

Tegnap azért sikerült összeütni ezt az oldalt. Sabee ismét újabb csomaggal készült el, ez alkalommal idézetek vannak benne. Én egy jó hosszút használtam fel, nagyon megtetszett a mondanivalója.


Nemrég került elő ez a képem is, az egyik kedvencem, mert egész jól sikerült. Nem sok ilyen készült rólam életemben, kicsit mintha nem is én lennék rajta. Fiatal voltam és bohó :) 6 éve már annak, hogy a Madurodamban voltunk Hágában. Ez egy szabadtéri múzeum, ahol Hollandia nevezetességeinek illetve a holland élet hétköznapi tevékenységeinek kicsinyített mását lehet megnézni. A látogatás miértje is egy külön sztori: alig költöztem ki D-hez, a cég, akitől a lakást béreltük felújíttatta a fürdőszobát. És ahelyett, hogy két hétig minden áldott nap a munkások ki-be járását legyünk kénytelenek elviselni egy mobil-vécével a nagyszobában és zéró zuhanyzási lehetőséggel, inkább felkerekedtünk és pár napra Hágába mentünk, hogy világot lássunk és kicsit együtt legyünk. Hiszen akkor már majdnem 2 éven voltunk túl, amit egymástól 1000 km távolságra töltöttünk egy-egy pár napos látogatással. Úgy éreztem magam a fővárosban, mint a falusi kislány Pesten, minden annyira idegen volt, de még olyan mesebeli, amit el is hiszel, meg nem is. A java viszont csak ezután következett.
Tényleg egy szál bőrönddel érkeztem az országba, ahogy a kommentben leírtam. Egy hideg téli nap volt, tudtam hova jövök, tudtam, ki fog várni csak azt nem tudtam, hogyan tovább. Ami ezután következett arra nem is szívesen emlékszem vissza, tárt karok helyett nélkülözés, honvágy, szomorúság. Napi 8 órában olyan állásban dolgozni, amitől pánikrohamot kaptam a végén, aztán meg munkanélküliség, ami elhitette velem, hogy egy értéktelen senki vagyok tulajdonképpen, akit még takarítónak sem vesznek fel. Rájöttem, hogy vannak dolgok az életben, amiken nem segít az sem, ha a szívünk tele van szerelemmel. Van olyan, hogy nem elég az, ha a lelki társad ott van melletted. 2009 volt a mélypont, csapások sora ért, amiket a legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy megtörténik velem. Úgy éreztem, ennél lejjebb már nem lehet süllyedni, az egyedüli út felfelé vezetett. Lassan sikerült is talpra állnom, apró kis sikerekkel kezdve a nagyobbak felé haladva felépítettem az életemet, amit most is élek. Nehezen szoktam meg itt, máig sem sikerült teljesen, de szerencsére rég visszatért az életkedvem. Messze kerültem attól az első kínkeserves 3 évtől és minden nyomorúságától.
De nem csak a múltba nézek ezzel az oldallal, a jövőbe is. Mert idén beérik mindaz, amit már majdnem nyolc éve együtt érlelünk, széltől is óvunk, amiért megszenvedtünk és áldozatokat vállaltunk: megünnepeljük, hogy ismerjük és szeretjük egymást és összeházasodunk. Úgy az igazi az ilyesmi, ha az ember megoszthatja a családdal és a barátokkal, ezért otthon lesz az esküvő, nem is érném be más országgal. Mert bármennyi ideig is éljek itt, magyarnak születtem és az is maradok, és büszke vagyok rá.
Ezzel a honleányi felhanggal kívánnék mindenkinek szép hétvégét, aztán pedig már a tavasz jövetelét, mert elég volt a télből!

3 megjegyzés:

  1. Csodaszép az oldalad, mint mindig, a tehetségedhez nem is fér kétség. És köszönöm ezeket az őszinte sorokat, amiket megosztottál velünk. Örülök, hogy sikerült kialakítanotok azt az életet, amit elképzeltetetek magatoknak, és nagyon szeretettel gratulálok nektek! Kívánok minden szépet és jót, legyen hosszú és boldog házasságotok!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. * sok szeretettel * természetesen... :)

    VálaszTörlés
  3. Ez az egyik kedvenc oldalam Tőled!! És csak megint azt tudom mondani, amit Eszti is: köszönöm, hogy olvashattam a gondolataidat... <3

    VálaszTörlés